Fr. 38.30

Kijön az angyal Árpádföldre - Egy ébred¿ lélek transzperszonális utazásának története hazafelé

Ungarisch · Taschenbuch

Versand in der Regel in 1 bis 2 Wochen (Titel wird auf Bestellung gedruckt)

Beschreibung

Mehr lesen










Ez az önéletrejzi ihletés¿ könyv 17 évvel ezel¿tt kezdett el íródni, 2003-ban - lényegét tekintve egy Jeruzsálemben töltött csodákkal és megrendülésekkel teli évem spirituális kalandregényeként kelt életre. 2011-ben és 2020-ban, mintha párbeszédbe elegyedtem volna önmagammal, elkezdtem lábjegyzeteket írni az eredeti kézirathoz. Ebb¿l a párbeszédb¿l született meg végül egy olyan könyv, amit már mindenestül tudok vállalni: humorával, feszínességével, bölcsességével, színességével, ¿szinteségével, emberségével.

"Nagy hála van bennem azért, ami ez alatt az id¿ alatt végbe ment bennem. Bizonyos szempontból sokkal kisebb lettem, mint amekkorának gondoltam vagy képzelni szerettem volna magam 20 éve, más szempontból meg sokkal nyitottabb és tudatosabb lettem, mint amit akkor csak remélni mertem - még ha nagyon máshogy is, mint ahogy azt egy emberi elme elképzelni próbálta."

Ha belevágsz az olvasásba, azt kívánom, hogy utazz velem - az országokba és színes világokba, amerre jártam, és utazz velem a saját bels¿ világodban is - átélve velem mindazokat az érzelmi és spirituális mélységeket és magasságokat, amelyeket bejártam.

Túl mindezen pedig... azt kívánom neked, hogy érkezz meg, lelj otthonra abban a testben és lélekben, amiben formát öltöttél és úgy kalandozhass tovább, hogy önfeltárásod és önkifejezésed céltalan boldogság forrása legyen.

A könyvhöz írt lábjegyezeteket olvasói visszajelzés alapján, az olvasást megkönnyítend¿, integráltam a törzsszövegbe, és sörközökkel elválasztva, illetve egy bekezdéssel beljebb helyeztem el ¿ket. Avagy

a d¿lt bet¿vel szedettek mindig a 2011-es reflexiók,

a 2020-ban született gondolatokat pedig vastag d¿lt bet¿kkel írtam.

A lábjegyzetekben - f¿leg a 2020-as szériában - id¿r¿l-id¿re természetesebben jött egy-egy kifejezést vagy mondatot angolul leírni. Sorry. ;-)

És még valami.

A könyvek megírásának és megjelenésének egyszerre vannak praktikus és misztikus aspektusai. Utóbbit illet¿en a könyv tartalma elég beszédes, el¿bbit illet¿en ez a kiadás részben azért született meg, mert h¿n szeretett feleségem, Dóri, nem rajong a képerny¿n olvasásért, inkább szeret egy könyet a kezében tartani. Hát így.

Produktdetails

Autoren Dan Joy, Dani Roszik-Csendes
Verlag Lulu.com
 
Sprache Ungarisch
Produktform Taschenbuch
Erschienen 16.09.2020
 
EAN 9781716915376
ISBN 978-1-71691-537-6
Seiten 328
Abmessung 148 mm x 210 mm x 18 mm
Gewicht 426 g
Thema Sachbuch > Psychologie, Esoterik, Spiritualität, Anthroposophie > Psychologie: Allgemeines, Nachschlagewerke

Kundenrezensionen

Zu diesem Artikel wurden noch keine Rezensionen verfasst. Schreibe die erste Bewertung und sei anderen Benutzern bei der Kaufentscheidung behilflich.

Schreibe eine Rezension

Top oder Flop? Schreibe deine eigene Rezension.

Für Mitteilungen an CeDe.ch kannst du das Kontaktformular benutzen.

Die mit * markierten Eingabefelder müssen zwingend ausgefüllt werden.

Mit dem Absenden dieses Formulars erklärst du dich mit unseren Datenschutzbestimmungen einverstanden.