Mehr lesen
A mai gyermekek nevelésében túlsúlyosan az élsport kapott szerepet. A komolyzenei nevelés háttérbe szorult. Szeretném hangsúlyozni, hogy a tömegsport, a mozgás, a tornaórák elengedhetetlenek. Óhatatlanul elgondolkodom azonban, hogy a gyözelem az egyik oldalon, nem vereség-e a másikon? Egyfelöl ott a kitörö öröm, a gyözelmi mámor, a fölény, másfelöl a szomorúság, a bánat és megalázottság. Az, hogy ilyenkor mi indul el a gyermeki lelkekben a dac, a megerösödés, esetleg irigység, a visszavágás folyamata, azt nem tudhatjuk, és nem lehetünk nyugodtak. Hogy nem mindig pozitívak e folyamatok, az valószín . Lássuk be, az emberiség elmúlt tízezer esztendeje nem ennek az ellenkezöjéröl gyözött meg... és nemcsak a szurkolótáborok néha tragikus összecsapásaira, a futballcsatár vagy a bíró lelövésére gondolok, hanem a pályákon, a medencékben, vagy aszfaltcsíkokon stb. sztárolt, példának állított élsportolók méltatlan és árulkodó viselkedésére. Nos, ilyesmit soha nem fogunk látni, érezni, megélni a komolyzenével kapcsolatban. A Zene mindazt tudja, amit a sport adni tud és még valami sokkal többet is: azt a gyönyör séggel megélt békés katarzist, amitöl jobbak leszünk.
Über den Autor / die Autorin
A szerz¿ 1981-ben diplomázott a kolozsvári "G. Dima" Zeneakadémián heged¿m¿vészként. El¿ször Nagyváradon, Kolozsvárott, majd Budapesten zenekari tag, kamaram¿vész. 2000-t¿l tanít, zeneiskola igazgató. Szólistaként fellépett Európa számos országában, az USA-ban, Japánban. 2011-ben doktorált. Mai napig fellép kamaramuzsikusként, kutató munkát végez.
